2023-07-19
Minden évben több ezer ember látogat el Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavához. Változatos tájának és pezsgő kulturális életének köszönhetően a Balaton az év minden szakában izgalmas célpontnak ígérkezik. Ha te is szeretnéd megismerni a magyar tengert és környékét, érdemes a Balaton körüli települések valamelyikén megszállni és felfedezni a látnivalókat.


A Balaton egyike Magyarország Dunántúlon elhelyezkedő édesvízi tavainak. Amellett, hogy a régió egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, egyben Közép-Európa legnagyobb tava is. Legnagyobb vízhozamát a Zala folyó adja, a Sió csatorna pedig az egyetlen kifolyója. Az északi part hegyvidéki régiója történelmi jellegéről és jelentős borvidékeiről, míg a sík déli part az üdülővárosairól ismert.

A turisztikai főszezon júniustól augusztus végéig tart, mivel a víz átlagos hőmérséklete nyáron 25 °C és a strandok többsge füves vagy homokos ami miatt a tóban való fürdés és úszás igen közkedvelt. . Bár a tó főszezonja a nyár, a Balaton télen is népszerű, a látogatók gyakran járnak jéghorgászni, sőt, ha befagy a tó, korcsolyázni, szánkózni vagy jégvitorlázni is lehet rajta.

Szerencsére a Balatonra két óra  alatt le lehet jutni tömegközlekedéssel. A budapesti Déli pályaudvarról naponta közlekednek közvetlen vonatok Balatonfüredre (az északi oldali csomópont) és Siófokra (a déli oldali csomópont), onnan folyamatos vonatokkal az átszállás. Mutatunk 5 programlehetőséget at a Balaton körül.

  1. Kirándulás a Balaton-felvidéken

A balatoni programok nem csak az úszást, napozást és lángosozást jelentik. Vannak itt nagyszerű kirándulóhelyek is, mint például a Balaton-felvidék. Ez a terület a tó északi partján, egy öblökkel és hegyekkel tarkított részen található. Az egyik kihagyhatatlan látnivaló a Bujdosók lépcsője, amely Badacsonytördemicről érhető el. Fontos megemlíteni, hogy a kilátóra 464 bazaltlépcsőn kell felküzdeni magunkat, de a kilátás, ami a tetején vár ránk, mindenért kárpótol.

A mediterrán éghajlat kedvelőinek kedvez a Folly Arborétum: a főként fenyőkből álló arborétum Badacsonyörsön, a Kisörsi-hegy déli oldalán található. A nemzetközi jegyzékben szereplő gyűjteményben ciprusok és cédrusok is találhatóak. A Balaton-felvidéken még változatostáj és  sok látnivaló vár felfedezésre, ezért érdemes több napot szánni rá.

  1. Bortúra a Badacsonyi borvidéken

A Badacsony egy vulkanikus hegység és egyben borvidék, ahol kiváló magyar borokat kóstolhatsz. A jó borok, finom ételek és a remek hangulat harmonikus együttállása egy nagyszerű programot eredményezhet.

A Balaton körüli gyönyörű vulkanikus hegyek borítják a termékeny ásványi talajt, amely a legjobb alapot nyújtja a szőlőtermesztéshez. Tele szőlőültetvényekkel és kanyargó patakokkal, levendulamezőkkel és mészkővel, a táj egyszerűen idilli. A Badacsony az egyik leggazdagabb borvidék, amely bemutatja a Magyar szőlészet jellegzetességeit és már a római kor óta népszerű.

  1. Fedezd fel Tihanyt!

Az északi parton található a régió legrégebbi középkori városa. Tihany büszkén terül el annak a félszigetnek a tetején, amely a türkizkék tóvölgy teljes panorámájának középpontjában áll. A várost a barokk apátság teszi magasztossá:  a téglatornyok, királyi kripták és macskakőbe öltöztetett domboldali utcák egyszerre teremtenek romantikus és történelmi hangulatot. Az apátsági látogatást követően érdemes kipróbálni a híres tihanyi visszhangot, megkóstolni egy levendula fagylaltot és gyönyörködni a lélegzetelállító panorámában. A félsziget felfedezéséhez bérelhető kerékpár, emellett pedig közkedvelt program a levendula szedés, a vonatozás vagy a sétahajózás.

  1. Fürdőzés a legjobb strandokon

A tó körüli nagyobb üdülőhelyek közt Siófok, Zamárdi, Keszthely és Balatonfüredvárosát említhető. Siófokon 2000 négyzetméteres strandterület, pálmafás napozóterület és kényelmes napozóágyak várják a vendégeket. A zamárdi szabadstrand 3 km hosszú, és nem csak a fesztiválok idején népszerű. Ráadásul itt fürdőzés közben a Tihanyi-félsziget is látható. Keszthelyen található a Festetics-kastély, Balatonfüred pedig egy történelmi fürdőváros, ahol minden évben megrendezik az Anna-bált augusztusban

Emellett, ha szeretsz úszni, akkor ajánljuk figyelmedbe a Balaton-átúszás rendezvényét, ami egy 5,2 km-es szakasz teljesítését jelenti Révfülöp és Balatonboglár között.

  1. Balatoni sétahajózás

A Balaton legkedveltebb programjai közé tartozik – a fürdőzés mellett – a sétahajózás, amelynek több típusából választhatsz. Ha te is szereted a sebességet, érdemes lehet a Siófok-Balatonfüred vagy a Fonyód-Badacsony között közlekedő gyorshajókat kipróbálnod. Egy biztos: a Balaton közepén haladni felejthetetlen élmény lesz.

Ha inkább a naplementés hajókázást kedveled, több sétahajós útvonal közül választhatsz: akár az egy- vagy kétórás változatot, akár a romantikus badacsonyi utat, akár az éjszakai csillagtúrát választod, életre szóló élmény vár rád.

Reméljük, sikerült inspirálódnod és ötleteket kapnod, hogyan fedezd fel a Balatont nyáron.

Források:

Info Budapest https://info-budapest.com/things-to-do-lake-balaton/

Culture tips: https://theculturetrip.com/europe/hungary/articles/the-top-10-things-to-do-and-see-on-lake-balaton/

Lake Balaton :https://info-budapest.com/lake-balaton/

A Guide to Lake Balaton: https://ultimatebudapest.com/city-guide/tips-and-recommendations/a-guide-to-lake-balaton