2021-05-18
A Magyarországra érkező nemzetközi hallgatók többsége Budapesten él és tanul, viszont számos más vidéki városban is lehetőségük van a tanulásra és a kikapcsolódásra. Alábbi cikkünkben bemutatunk néhány nagyobb vidéki egyetemi várost és azok fontosabb jellegzetességeit.


Budapest

Budapest, Magyarország fővárosa, több mint 1 700 000 lakosával az ország legnagyobb kiterjedésű és lélekszámú települése. A város az ország szívében helyezkedik el, amit a legnagyobb folyónk, a Duna szel ketté. Budapest egyes térségei már a római korban is lakott területek voltak, ennek köszönhetően a városnak gazdag történelmi múltja van: nemcsak számos világörökség helyszíne, de élénk kulturális életet, beltéri és szabadtéri programlehetőségeket kínál. A város Magyarország tudományos központjának számít, hiszen számos rangos felsőoktatási intézménynek ad otthont, melyek kiemelkedő nemzetközi és innovációs tevékenységekkel bírnak. A fővárosban a hallgatók 34 felsőoktatási intézmény közül választhatnak.

Debrecen

Debrecen, az észak-alföldi régió központja és Hajdú-Bihar megye székhelye, Budapest után Magyarország második legnagyobb városa. A városnak gazdag kulturális élete van. Minden évben augusztus 20-án kerül megrendezésre a nagy hagyományokkal bíró Debreceni Virágkarnevál, ahol a város különböző pontjain várják az érdeklődőket felvonulásokkal, koncertekkel és néptánc bemutatókkal. Debrecen ad otthont Magyarország egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb felsőoktatási intézményének a Debreceni Egyetemnek, melynek építészeti szempontból is jelentős fő épülete a gyönyörű és különleges debreceni “Nagyerdő” területén található.

Miskolc

Magyarország negyedik legnagyobb városa Miskolc, az észak-magyarországi régió központja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye. Kiváló földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a város a 19. századra fontos kereskedelmi és ipari központtá vált, mára többek között kiemelkedő nehézipari jelentőségéről ismert. A városban számos nevezetesség található, mint például a Bencés apátság romjai, a nemzetközileg is híres barlangfürdő Miskolctapolcán, a Bükki Nemzeti Park, vagy a Diósgyőri vár, ahol évente tartanak középkori bemutatókat. A Miskolci Egyetem 1949-ben jött létre, és mára az egyik legnépszerűbb egyetem a Magyarországra érkező nemzetközi hallgatók körében. Az amerikai stílusban épült modern campus és az aköré épített park számos szórakozási és sportolási lehetőséget kínál.

Szeged

Szeged Délkelet-Magyarország regionális központja és Csongrád megye székhelye, amely a Tisza és a Maros folyó találkozásánál fekszik. A város már az ókorban is lakott terület volt és mára Magyarország harmadik legnépesebb településévé fejlődött. A város mai területi felépítése az 1879-es szegedi nagy árvíz után alakult ki, amikor az épületek legnagyobb része megsemmisült. Az árvíz után Szeged városát újjáépítették és létrejöttek a ma is látható gyönyörű épületei. A város központi tere, a híres Fogadalmi templom előtt található Dóm tér minden évben helyszínt biztosít Európa egyik legnagyobb szabadtéri színházának, a Szegedi Szabadtéri Játékoknak. A városban található Szegedi Tudományegyetem Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb egyeteme, amelyet 1872-ben alapítottak. Az egyetem 12 egyetemi karán több mint 21 000 hallgatónak nyújt magas szintű képzéseket szinte minden tudományterületen (társadalom-és gazdaságtudományokon keresztül az egészségügyi képzésig), a nemzetközi hallgatók száma mára elérte a teljes hallgatói létszám 14%-át.

Pécs

Pécs városa Magyarország délnyugati régiójában található, Baranya megye adminisztratív és gazdasági központja. A város gazdag kulturális élettel és számos történelmi jelentőségű épülettel rendelkezik, úgy, mint a 11. században épült Szent Péter Bazilika vagy az Oszmán Birodalom idején épült török épületek, amik jellegzetes, kulturálisan sokszínű képet adnak a városnak. Pécset 2010-ben Európa Kulturális Fővárosává választották. Az 1367-ben alapított Pécsi Tudományegyetem Magyarország első egyeteme volt, ami mára Európa legjobbjai közé tartozik. Az egyetem széles körű képzési lehetőségeket kínál 10 akadémiai karán, ahol a hallgatók szinte bármilyen tudományterület közül választhatnak.

Győr

Győr városa, Győr-Moson Sopron megye székhelye, Magyarország északnyugati régiójában található félúton Budapest és Bécs között. Győr már a római korban is lakott terület volt. A város gazdag történelemmel és kulturális értékekkel rendelkezik, festői belvárosát híres barokk épületek övezik. Győr kiemelkedő felsőoktatási intézménye a Széchenyi István Egyetem, mely magas szintű villamos-és gépészmérnöki képzéseiről híres.

Dunaújváros

Dunaújváros Magyarország középső területén helyezkedik el csupán 67 km-re a fővárostól, Budapesttől. A város elsősorban ipari jelentőségéről ismert: az 1950-es években a vas-és acélművek legnagyobb központjává vált Magyarországon. A városban található Dunaújvárosi Egyetem jogelődje 1962-ben alapult a nehézipar dolgozóinak oktatására. Az Egyetem modern campusa a város központjában helyezkedik el, mára már több mint 2000 hallgatónak nyújt széles körű képzéseket többek között kohászati és gépészmérnöki, valamint kommunikáció és média területeken.

Eger

Eger Magyarország északnyugati területén található az Észak-magyarországi középhegység lábánál. A gazdag történelmi múlttal rendelkező város épületei mind a tatárjárás, mind a török hódoltság idejéről tanúskodnak. A jellegzetes, történelmileg is jelentős építmények közé tartozik az Egri Vár, a Török Fürdő vagy a Minaret, melyek mellett 18. és 19. századi épületek díszítik a várost. A város híres a borokról, innen származik a híres Egri Bikavér vörösbor is. A városban számos borfesztivál és pince található, melyek rengeteg lehetőséget kínálnak a kikapcsolódáshoz és a kultúra megismeréséhez. Az egri Eszterházy Károly Egyetem országszerte 3 campussal rendelkezik (Eger, Jászberény és Sárospatak), ahol gazdasági, társadalomtudományi és pedagógiai képzést nyújt a hallgatók számára.

Veszprém

Veszprém városa egy csendes, nyugodt megyeszékhely csupán néhány kilóméterre Magyarország legnagyobb tavától, a Balatontól. Az 5 dombra épült város számos történelmileg jelentős épülettel rendelkezik, az egyik leghíresebb ezek közül a Szent-Mihály székesegyház. Mivel a magyar királynők a székesegyház védnökeivé váltak, a város a “Királynők Városa” címet kapta. Veszprém az egyedülálló természeti szépségekkel rendelkező Balaton Felvidéki Nemzeti Park és a Bakony hegység közelében helyezkedik el, ami kiváló helyszínt kínál a kirándulást és túrázást kedvelőknek. A hegyvidéki, történelmi város számos lehetőséget nyújt a kikapcsolódáshoz, a várnegyed és a Veszprémi Állatkert a város leghíresebb látnivalói közé tartozik, emellett számos fesztivál is várja az érdeklődőket (pl. Utcazene Fesztivál vagy a nívós nyári zenei fesztivál, a VeszprémFest). Veszprém viseli majd az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban. A veszprémi Pannon Egyetemet 1949-ben alapították, melynek Veszprémen kívül Kőszegen és Nagykanizsán van campusa. A nagy múlttal rendelkező egyetem széles körű képzési kínálattal rendelkezik, a nemzetközi hallgatók ma már 7 angol nyelven is elérhető képzési terület közül választhatnak.

Gödöllő

Gödöllő városa Budapesthez közel egy gyönyörű zöld, panorámás környezetben helyezkedik el. A város leghíresebb látványossága a Grassalkovich-kastély: a 18. században létrejött épület az egyik legnagyobb barokk kastély Magyarországon. Később a kastély lett I. Ferenc József és Erzsébet osztrák császárné koronázási ajándéka. Az agrár egyetem megalapítása után az 1950-es évektől Gödöllő az ország egyik mezőgazdasági központjává vált. A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetemnek (korábbi Szent István Egyetem) jelenleg nem csak Gödöllőn, hanem 4 másik városban is van egyetemi campusa, így Budapesten, Gyöngyösön, Keszthelyen és Kaposváron. Közel 13 000 hallgatójával az egyetem széles körű agrár képzést nyújt nemzetközi hallgatóknak egyaránt.

Nyíregyháza

Az ország keleti szélén elhelyezkedő Nyíregyháza Magyarország 7. legnagyobb városa közel 120 000 fős népességének és dinamikus fejlődésének köszönhetően. A város a Sóstói üdülőközpont közelében helyezkedik el, ami híres természetes termál vízéről, fürdő-komplexumáról, az itt található szabadtéri múzeumról és a Sóstói-erdőről. Nyíregyházán található az egyik leghíresebb állatkert is Magyarországon, ami több mint 500 különböző állatfajtának ad otthont. A Nyíregyházi Egyetem az egyik legfiatalabb egyetem Magyarországon, ami elsősorban az alkalmazott tudományok területén (pl. mérnöki képzés vagy tanárképzés) nyújt széleskörű képzési lehetőségeket.