„Megoldható – különösen, ha élvezed.”

A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram hallgatóival készített interjúsorozatunk (Voices of Hungarian Diaspora Scholarship Students) a hazatalálás történeteit meséli el a világ különböző pontjairól érkező, magyar gyökerekkel rendelkező hallgatók személyes útjain keresztül. A hazatalálás sokféle formát ölthet: lehet egy szakmai út felfedezése az egyetemen, barátságok és közösség megtalálása, egy életcél felismerése, amely irányt ad a mindennapoknak, vagy a régóta hordozott magyar gyökerekkel való újrakapcsolódás.

Ebben az epizódban Ágost Radzikkal találkozunk, aki Új-Zélandon nőtt fel magyar nyelvi közegben. Alma materének köszönhetően nem kellett feladnia sportos életmódját, hiszen az ELTE BEAC vízilabda-játékosa. Számára a sport nem csupán fizikai tevékenység – mentálisan és lelkileg is feltölti. Pszichológia szakos hallgatóként már most is emberekkel dolgozik mentorként, és tapasztalatait a következő generációnak adja tovább. Történetén keresztül megérthetjük, mit jelent a sport életforma, és hogyan segíthet ez a szemlélet az élet bármely területén.

Hogyan kerültél az ELTE BEAC vízilabda csapatába? Új-Zélandon is sportoltál? Tudatosan kerestél versenysport-lehetőséget?

Amint megérkeztem Budapestre, a lehető leghamarabb csatlakoztam az ELTE BEAC vízilabdacsapatához. Ez 2024 szeptemberének elején történt. A vízilabda mindig is – és azt gondolom, örökre – az a sport marad, amely iránt a legnagyobb szenvedélyt érzem. Új-Zélandon viszonylag fiatalon kezdtem el játszani, és már az első pillanattól imádtam. Amikor megtudtam, hogy Magyarországra fogok költözni, nagyon izgatott lettem, hogy itt is csatlakozhatok egy klubhoz vagy csapathoz, hiszen tudtam, hogy a magyar vízilabda kiemelkedően erős. Nagyon szerettem volna a sportág legjobbjaitól tanulni, ezért csatlakoztam az ELTE BEAC-hoz, aminek a mai napig tagja és aktív játékosa vagyok.

Szeretek versenyezni, és remélem, hogy gyorsan tudok fejlődni a Magyarországon megszerezhető hatalmas tudásnak köszönhetően.

A sport jó hatással van mentális állapotunkra, szociális kapcsolatainkra is. Neked volt olyan pillanat, amikor a vízilabda segített átlendülni egy nehezebb időszakon, például a beilleszkedésed során?

Mindig is sportoltam, és ez a személyiségem részévé vált. Őszintén szólva, mostanra már el sem tudnám képzelni a mindennapjaimat valamilyen fizikai aktivitás nélkül, hiszen – ahogy említetted – ez az élet számos területén nagyon hasznos. A vízilabda – és sok más sport, amit korábban űztem – segített már nekem, és a jövőben is segíteni fog akkor is, amikor nehéz időszakon megyek át. Például minden nap, függetlenül attól, mennyire vagyok fáradt vagy mennyi egyetemi feladatom van, mindig várom az edzést, mert ilyenkor ki tudok kapcsolni, azt csinálhatom, amit szeretek, és olyan emberekkel lehetek, akiknek élvezem a társaságát. A legjobb pedig az, hogy lelkileg és mentálisan is feltölt.

Mennyire kihívásos összehangolni a versenysportot és az egyetemi tanulmányokat?

Érdekes kérdés, és sokféle nézőpontból meg lehet közelíteni. Röviden: eleinte nagyon nehéz. Ugyanakkor szerintem idővel a sportolók hozzászoknak ahhoz az időnyomáshoz, amit a kötelezettségeik jelentenek. Én személy szerint már teljesen hozzászoktam a napi edzésekhez, az órákhoz és minden máshoz, ami ezek között van. Ez a rutinom része, és valójában várom is. Igen, néha nehéz, amikor az egyetem sűrűbb, és egyszerre kell jól teljesíteni tanulmányi szinten és a medencében is, de ezt vállaltam, így nem panaszkodom. Szerintem ez egy olyan tapasztalat, amit mindenkinek érdemes átélni, mert sokat fejleszt emberként – legyen szó szervezési készségekről, prioritások felállításáról vagy időgazdálkodásról. Megoldható, különösen, ha élvezed.

Miért a pszichológiát választottad? Melyik tantárgy vagy pszichológiai terület áll hozzád a legközelebb, és miért?

Mindig is nagyon érdekelt, hogy az emberek miért teszik, gondolják, mondják vagy érzik azt, amit – és mi motiválja őket. Ez volt az egyik fő tényező a döntésemben, amellett, hogy segíteni szeretnék másoknak, és hogy érettségi után nem volt teljesen világos, mit szeretnék csinálni. Így adtam egy esélyt a pszichológiának. Alapképzésen idegtudományt is tanultam, mert szerintem ez fontos része annak, hogy megértsük az emberi viselkedést, és fiziológiai szempontból is magyarázatot ad. A mesterszakon viszont inkább a klinikai és egészségpszichológiára fókuszálok, mert hosszú távon klinikai szakpszichológus szeretnék lenni. Jelenleg sok terület érdekel, és minél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyi mindent nem tudok még. Ugyanakkor most kifejezetten érdekel a sport- és teljesítménypszichológia, ahol össze tudnám kapcsolni sportbeli tapasztalataimat a pszichológiai tudásommal.

Az elmúlt években már a versenysportban is gyakoribb, hogy az élsportolók nyíltan beszélnek szakmájuk érzelmi kihívásairól. A sportpszichológia is egyre nagyobb figyelmet kap. Véleményed szerint milyen szerepet kellene betöltenie a mentális jólétnek az élsport világában?

Igen, ez sok sportágban egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Ez nagyon fontos része minden sportnak. Ha egy sportoló mentálisan nem tud megfelelően teljesíteni vagy koncentrálni, az meg fog jelenni a teljesítményében is. Véleményem szerint tehát a sport mentális oldala ugyanannyira fontos, mint a fizikai.
Profi szinten a sportban még fontosabbá válik, mivel az élsportolók általában mind hasonlóan jól felkészítettek, és a fizikai állapotuk vagy erőnlétük már a maximum közelében van. Ez azt jelenti, hogy minden olyan előny, amely nem genetikai eredetű, nagy valószínűséggel a mentális felkészültségükből adódik, valamint azokból a készségekből, amelyeket a mentális jóllétük érdekében tanultak és gyakoroltak – ezek segítségével tudnak egy kicsivel jobban teljesíteni. Éppen ezért gondolom, hogy sok elitcsapat és magas szinten versenyző sportoló komoly hangsúlyt fektet a mentális felkészülésre.

Ami engem illet, a sport fizikai oldala sokkal könnyebbnek tűnik számomra, mint a mentális. Képes vagyok „gondolkodás nélkül” edzeni, hogy fejlesszem az erőnlétemet és gyakoroljam a készségeimet. Ugyanakkor igyekszem ezeket tudatosan végezni: megérteni, miért csinálok egy-egy gyakorlatot, és annak milyen hosszú távú célja van.

Már az is segít, ha tisztában vagyunk ezzel, és folyamatosan figyelünk magunkra, mert így könnyebben észrevehetjük a hibás mintákat, és ki tudjuk javítani. De abban is segíthet, hogy erősebb kapcsolatot alakítsunk ki a testünk és az elménk között. Minél hosszabb ideig sportol az ember, általában annál több mentális stratégiát és „trükköt” tanul meg, amelyek segítenek átlendülni a nehezebb mérkőzéseken vagy edzéseken. Ugyanakkor fontos az is, hogy ha lehet, ezeket tudatosan is próbáljuk elsajátítani.

A sport és az egyetem mellett még mentorként is tevékenykedsz a Diaspora Mentor Program tagjaként. Hogy néz ki ez a mentorálás? Miben segíted az új hallgatókat?

A Diaspora Mentor Program szerintem kiváló lehetőség arra, hogy fejlődjünk vezetőként és egyúttal vissza is adhassuk azt az élményt, amit mi magunk is kaptunk, amikor először megérkeztünk Magyarországra.

Mentorként a hozzánk tartozó hallgatók bármikor kérhetnek tőlünk segítségért. Ez lehet egyetemi vagy általános adminisztráció, magyarországi ügyintézés, tanácsadás, szervezési segítség vagy bármi más. Emellett számos kulturális programot is szervezünk, ahol a diákok megismerhetik Magyarországot, kapcsolódhatnak egymáshoz és tanulhatnak az ország történelméről és kultúrájáról. Minden diaszpóra ösztöndíjas hallgatónak szívből ajánlom a programot.

Pszichológia szakosként milyen módszereket használsz leggyakrabban, amikor egy hallgató a stresszről, beilleszkedésről vagy személyes nehézségekről beszél?

Ezen a szinten úgy gondolom, hogy gyakran már az is elég, ha van valaki, aki hajlandó meghallgatni, akinek van némi tapasztalata hasonló helyzetekben, és nyitott a másik fél megértésére.

Az, hogy valakit meghallgatnak és őszintén érdeklődnek iránta, önmagában is rendkívül pozitív hatással lehet. Emellett az is sokat segít, ha megoszthatom velük azokat a stratégiákat, amelyek nekem beváltak hasonló helyzetekben, vagy ha olyan irányba tudom terelni őket, amely jobban illeszkedik az igényeikhez.

Mit üzennél azoknak, akik félnek attól, hogy segítséget kérjenek a honvágy, stressz vagy magány miatt?

Azt mondanám, hogy ez teljesen gyakori a nemzetközi hallgatók életében, különösen akkor, amikor egy idegen országba költöznek. Ilyen helyzetekben nagyon fontos az érzéseik megismerése és annak tudatosítása, hogy amit éreznek, az teljesen normális és sokszor törvényszerű is.

A segítségkérés normalizálása kulcsfontosságú annak érdekében, hogy elkerüljük az érzések elfojtását. Ha az emberek megértik, hogy nincsenek egyedül, és sokan mások is hasonlóan éreznek, az már önmagában csökkentheti az elszigeteltség érzését.

Érdemes egy másik nézőpontot is megmutatni, és segíteni abban, hogy pozitívabb szemléletmód alakuljon ki – például rávilágítva az új lehetőségekre és arra, milyen jól alakulhatnak a dolgok egy fejlődésorientált gondolkodásmóddal. Összességében a negatív gondolatok és érzések átkeretezése, valamint annak hangsúlyozása, hogy segítséget kérni teljesen rendben van, hosszú távon mindenkinek az előnyére válik.

Van olyan történet vagy helyzet, amely különösen megmaradt benned a mentorálási/tanácsadási munkádból?

Nem konkrét történetet emelnék ki, hanem inkább egy érzést. Az, amikor látom a hallgatók arcán az örömöt és a mosolyt egy jól sikerült program után, vagy amikor a dolgaik jó irányba haladnak, és én ehhez akár csak egy kicsit is hozzájárulhattam, a legjobb érzés a világon.

Tudom, milyen jó érzés az ő helyükben lenni, és szeretném minél több embernek visszaadni azt, amit én is kaptam. Mások boldogsága számomra azt jelenti, hogy valami értékeset adhatok hozzá az életükhöz, még ha csak egy apróság formájában is.

A te életedben hogyan volt jelen a magyar nyelv és kutlúra?

A családom 2010-ben költözött Új-Zélandra, és azóta is ott élünk, én is ott nőttem fel életem nagy részében. Ami a magyar kultúrát illeti, úgy gondolom, a szüleim nagyon jó munkát végeztek abban, hogy amennyire csak lehet, a magyar nyelv körül vegyen minket. Otthon mindig magyarul beszéltünk, édesanyám magyar ételeket főzött, és amikor kisebbek voltunk, a szüleink sokat olvastak nekünk magyarul. Összességében tehát mindig gondoskodtak arról, hogy a kultúránk erős maradjon bennünk, és hogy megismerjük a gyökereinket is.

Egy ideig otthon tanultunk a magyar tanterv alapján is, hogy fejlesszük az olvasási és íráskészségünket, valamint a többi tantárgyban is, amelyeket egy átlagos magyar diák is tanul az iskolában. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy erős kötődés alakuljon ki bennünk Magyarország iránt, és hogy megtanuljunk olvasni, írni és beszélni magyarul. Szerintem ez nagyon értékes, és az életem egyik kincse.

Azzal, hogy Új-Zélandról ideköltöztél és egy másik országban kezdtél egyetemre járni, személyesen is átélted azt a helyzetet, amiben az elsőévesek egyetemista társaidat támogatod. Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy túl nagy a nyomás? Hogyan birkóztál meg a nehézségekkel? Neked ki vagy mi segített?

Egyik napról a másikra teljesen megváltoztatni az életünket szerintem mindenkinek nehéz, még ha különböző módon is élik meg az emberek. Én személy szerint egész életemben sokat költöztem, így úgy érzem, kialakult egy olyan „eszköztáram”, ami segít megbirkózni a változással és az új környezetekkel. Például a sport – ahogy már említettem – kiváló módja annak, hogy valaki beilleszkedjen egy új közegbe. Bárhol is jársz a világban, az emberek sportolnak, és ez általában egy nagyon befogadó és nyitott környezet, ahol könnyű új embereket megismerni, mozogni egy kicsit és egy közösség részének érezni magad.

Ugyanakkor sok más dolog is fontos, mint például a célok kitűzése, a rutin kialakítása, a nyitottság a lehetőségekre, a megfelelő prioritások felállítása, valamint a döntéshozatali képesség.

Mindenki máshogy kezeli a változást. De van egy dolog, ami szerintem általában mindenkinek segít: az idő. Idővel a dolgok elkezdenek a helyükre kerülni, egyre inkább otthon érzed magad, és kialakulnak az új szokásaid és rutinjaid az adott környezetben, ami sokkal jobb közérzetet ad.

A Diaszpóra ösztöndíjasok számára a magyarországi tanulmányok lehetőséget adnak arra is, hogy magyar rokonaikkal találkozzanak és megismerjék magyar örökségüket. Mindebben a magyar nyelvtudás fontos szerepet játszik: jobban meg tudod ismerni rokonaidat és még mélyebben elmerülhetsz a magyar kultúrában. És biztos vagyok benne, hogy a vízilabda csapatban is előnyös a magyar nyelvtudásod. Te milyen szinten beszélsz magyarul és hogyan sajátítottad el? Mi segített benne?

Igen, a nyelvtudás nagyon sokat segít. Folyékonyan beszélek magyarul, hiszen otthon csak ezt a nyelvet használjuk. A szüleim mindig úgy gondolták, hogy nagyon fontos, hogy megtanuljuk és a nyelven keresztül továbbvigyük a magyar örökségünket. Ebben az értelemben igen, sokat segített, amikor ide jöttem, mind a sportban, mind a mindennapi életben.

Még most is minden nap tanulok új dolgokat magyarul. Az egyik kedvencem a magyar nyelvben az, hogy rengeteg vicces mondás és metafora létezik, és ezeket imádom gyűjteni – mindig mosolyt csalnak az arcomra. Az egyik jelenlegi kedvencem: „Bagoly mondja verébnek.”

Mi volt az első olyan élményed Magyarországon, amikor azt érezted, hogy nemcsak egy külföldi országban vagy, hanem otthon is érzed magad?

Igen. Amikor megszoktam a várost, kialakultak a rutinjaim, és minden a helyére került, onnantól kezdve otthonnak éreztem. A gyökereimnél fogva azonban bárhová is sodor az élet, mindig magyar maradok.