Az motivál, hogy a magyar közösség részének érezzem magam

A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram hallgatóival készített interjúsorozatunk (Voices of Hungarian Diaspora Scholarship Students) a hazatalálás történeteit meséli el a világ különböző pontjairól érkező, magyar gyökerekkel rendelkező hallgatók személyes útjain keresztül. A hazatalálás sokféle formát ölthet: lehet egy szakmai út felfedezése az egyetemen, barátságok és közösség megtalálása, egy életcél felismerése, amely irányt ad a mindennapoknak, vagy a régóta hordozott magyar gyökerekkel való újrakapcsolódás.

Ebben az epizódban Gabriela Pontes történetét ismerhetjük meg, aki Brazíliában nőtt fel, és csak 14 éves korában fedezte fel magyar gyökereit. Azóta azt kutatja, mit jelent számára a magyarság, és hogyan illeszkedik ez identitásának egészébe. Magyarországi tanulmányai során nemcsak közelebb került örökségéhez, hanem egy olyan közösségre is talált, amely segített neki megtalálni a helyét és az otthonosság érzését Magyarországon.

Tizennégy éves voltál, amikor bátyád révén felfedezted magyar származásod. Mit tudtál akkoriban Magyarországról?

Sajnos szinte semmit. Azt sem igazán tudtam, pontosan hol helyezkedik el Magyarország a térképen. Korábban alig hallottam az országról, csupán annyit sejtettem, hogy valahol Európában található. Nem voltak különösebb elvárásaim, de később nagy hatással volt rám a magyar kultúra gazdagsága.

A diaszpórában élők közül sokan már gyermekkoruktól kapcsolatba kerülnek magyar gyökereikkel, te viszont csak kamaszkorodban fedezted fel ezt az örökséget. Hogyan kezdtél el kapcsolódni a magyarságodhoz, és mi keltette fel az érdeklődésedet?

Nem volt könnyű folyamat. Mivel nem úgy nőttem fel, hogy tudtam volna magyar származásomról, sokáig úgy éreztem, nincs jogom magyarnak nevezni magam. A nyelvi akadályok sem segítettek ebben. Őszintén hiszem, hogy ha a Tempus Közalapítvány nem tenne ennyit a diaszpóraközösség összekapcsolásáért, és ha nem ismertem volna meg a barátaimat, akikkel a közösségépítőkön találkoztam, soha nem lett volna elég önbizalmam ahhoz, hogy az identitásomnak ezt a részét magaménak érezzem. Ma is sokat dolgozom azon, hogy többet tanuljak a nyelvről és a kultúráról, így egyre kevésbé érzem kívülállónak magam, és egyre magabiztosabban mondhatom, hogy magyar vagyok.

Felfedeztél magadban olyan tulajdonságokat, amelyeket gyakran a magyarokhoz kötnek?

Furcsa módon igen. Ha a sztereotípiákból indulunk ki, már jóval azelőtt is gyakran mondták rólam, hogy túl csendes és visszahúzódó vagyok ahhoz, hogy brazil legyek. Soha nem vonzottak a nagyon zsúfolt vagy hangos ünnepségek, ami inkább a magyarokról szóló sztereotípiákkal cseng egybe. Bár azt is megtanultam már, hogy a magyarok ugyanúgy szeretnek bulizni, táncolni, együtt ünnepelni és jól érezni magukat.

Volt olyan pillanat, amikor kihívást jelentett a különböző kulturális identitások közötti egyensúlyozás?

Úgy érzem, a nehézség számomra nem a többféle kulturális identitásból fakad, sokkal inkább ennek a tudásnak a hiányából. Teljes mértékben brazilként neveltek fel, szóval néha azt érzem, hogy nagyon keveset tudok a másik kultúráról ahhoz, hogy személyiségem részeként tekintsek rá.

Először az ELTE-re jártál nyelvi előkészítőre, most pedig Pécsen tanulsz. Megtapasztalhattad Magyarországon, milyen az élet Budapesten és Pécsett. Mi az, ami számodra különbség volt, mit szeretsz a két városban?

Számomra a legnagyobb különbség az, hogy Pécs egy kisebb város, ahol a mindennapok élvezetéhez nagyobb szerepe van a közösségnek és a közeli kapcsolatoknak. Budapesten több barátot tudtam szerezni, és egyedül is rengeteg szabadidős lehetőség közül választhattam, nem kellett a programjaimat összeegyeztetni a barátaimmal. Összességében sokkal otthonosabban érzem magam egy olyan nagyvárosban, mint Budapest.

A kiválósági díjra beadott pályázatodban szürreális élményként hivatkoztál arra az időszakra, amikor először költöztél Magyarországra. Mit értettél ez alatt?

Azt hiszem, a szabadság megízlelése tette szürreálissá.

Ez volt az első alkalom, hogy igazán megtapasztaltam a felnőtt életet. Budapest infrastruktúrája, a gyalogosan jól bejárható környezet, a hatékony tömegközlekedés, a könnyen elérhető kikapcsolódási lehetőségek és az általános biztonságérzet olyan fokú önállóságot adott, amelyet korábban nem ismertem. Ez adta azt a „szürreális” érzést.

A magyar nyelv tanulása sokaknak kihívás. Neked mi volt benne a legnehezebb és mi a leginspirálóbb?

Szerintem a legnehezebb az, hogy a magyar egy elszigetelt nyelv. Nem hasonlít igazán egyik nyelvre sem, ezért szinte mindegy, mit tanultál korábban, gyakorlatilag a nulláról kell kezdened. Ráadásul, mivel viszonylag kevesen beszélik, kevés tananyag és gyakorlási lehetőség áll rendelkezésre. A magyar nyelv ritkán jelenik meg a nemzetközi médiában, a filmekhez sokszor még feliratokat is nehéz találni. Emiatt nagyon nehéz fenntartani a nyelvtudást, hacsak az embernek nincsenek magyarul beszélő barátai, akikkel rendszeresen gyakorolhat. Ez azonban mindkét fél részéről sok energiát és türelmet igényel. Az motivál, hogy a magyar közösség részének érezzem magam.

Hiszem, hogy a kapcsolatok és a kultúra egyaránt a kommunikációból születnek és azon keresztül fejlődnek. A kommunikáció ugyan nem kizárólag a nyelvet jelenti, de a kapcsolódásban mégis kulcsszerepet játszik. Ezért a nyelv rendkívül fontos ahhoz, hogy valaki egy közösséghez tartozónak érezze magát, és kapcsolódni tudjon annak kultúrájához.

Miután felfedeztétek családtörténetetek magyar vonatkozásait, mennyire vált az életetek részévé a brazil-magyar közösség?

Sajnos én messze laktam a São Paulo-i Magyar Háztól, így csak pár rendezvényen tudtam részt venni. A legérdekesebb élmény számomra az volt, hogy itt hallottam először magyar beszédet, és láthattam, milyen boldoggá teszi a nagymamámat ez a közeg. Az ő édesapja magyar, az édesanyja pedig olasz volt. Bár a dédapám sem a nyelvet, sem a kultúrát nem adta tovább neki igazán, gyerekkorában gyakran ellátogattak a brazil–magyar közösség programjaira. Különleges élmény volt ezt megtapasztalni és közelebbről megismerni egy másik kultúrát.

Az ösztöndíjprogram résztvevői közösségépítő eseményeken, kirándulásokon keresztül is megismerhetik egymást. Számodra ezek közül az események közül mi volt a legmeghatározóbb élmény?

Az ösztöndíjprogram tette igazán különlegessé a magyarországi éveimet. A programoknak és kirándulásoknak köszönhetően ismerhettem meg a legközelebbi barátaimat. Különösen az erdélyi utazás jelentett sokat számomra. A táj gyönyörű volt, közelről megismerhettük a magyar kultúrát és történelmet, ráadásul a pécsi lányok egy szobában lakhattak. Mivel néhányunk számára az volt az utolsó félév, az út egyfajta búcsúzássá is vált.

Az az este, amikor együtt ültünk a szobában, és a jövőbeli terveinkről beszélgettünk, különösen kedves emlék számomra. Egyszerű pillanat volt, mégis nagyon sokat jelent.

Mindig szerettem egyedül utazni, de ezek a kirándulások megtanították nekem, hogy csoportban utazni is lehet ugyanolyan élvezetes, és közben igazán mély emberi kapcsolatokat alakíthat ki az ember.

Volt-e olyan kihívás vagy nehézség Magyarországon, amit nehéz volt leküzdeni?

Erre egyáltalán nem számítottam, de az évszakok váltakozása nagyon erősen hat rám. Mivel Brazília és Magyarország külön féltekén helyezkedik el, az évszakok felcserélődnek. Még mindig furcsának érzem, hogy itt a karácsony és a születésnapom télen van, hiszen Brazíliában ezek mindig nyáron vannak.

Gazdálkodási és menedzsment szakra jársz a Pécsi Egyetemen. Miért ezt a szakot választottad?

Az vonzott ebben a területben, hogy egyszerre van jelen benne a struktúra, a kreativitás és az emberekre gyakorolt hatás. A menedzsment stabilitást és rendszert ad, a marketing a kreativitást képviseli, míg a szociológia és a HR azt az emberi oldalt, amelyet a saját karrieremben is fontosnak tartok. Abban bízom, hogy a vállalatok jelentős erejét nemcsak gazdasági eredmények elérésére, hanem a társadalom pozitív formálására is fel lehet használni.

Ez egy rendkívül sokszínű terület. Mi érdekel benne a leginkább?

Egyértelműen a logika és a társadalomtudományok találkozása. Különösen szeretem, hogy a gazdálkodás és menedzsment egyszerre épül stratégiai gondolkodásra, ugyanakkor elengedhetetlen a kommunikáció és az emberek megértése is.

Mit jelent számodra a „siker” a karrieredben?

Egy olyan vállalati karriert, amelyen keresztül pozitív hatást gyakorolhatok a társadalomra és a közösségekre. Hiszek abban, hogy a jó dolgok együttműködésből születnek, és abban is, hogy a vállalatoknak vissza kell adniuk valamit abból a társadalmi közegből, amely lehetővé teszi a működésüket és fejlődésüket.

Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik hasonlóan későn fedezik fel a magyar gyökereiket?

Ne féljetek csatlakozni a magyar közösségekhez és programokhoz. Az emberek mindig örülnek annak, ha valaki érdeklődik a nyelvük és a kultúrájuk iránt.

Mi az, amit a legszívesebben „hazavinnél” Magyarországról Brazíliába – akár szimbolikusan is?

Nagyon szívesen megtartanám a háromfogásos étkezések hagyományát. Érdekesnek találom, hogy Magyarországon sokan ma is ápolják ezt a szokást, és tetszik az a gondolat, hogy egy étkezés során három különböző fogást is meg lehet kóstolni ahelyett, hogy csak a főételre koncentrálnánk. Ez remek lehetőség arra, hogy még többféle ételt ismerjünk meg.

Hogyan nézne ki a számodra tökéletes háromfogásos magyar ebéd?

Jókai-bablevessel kezdődne, főételként gombapörköltet választanék puliszkával, desszertnek pedig almás rétest. De még sokféle magyar ételt szeretnék megkóstolni, amíg Magyarországon vagyok.

Ha visszagondolsz arra a brazil lányra, aki először érkezett Magyarországra, mit mondanál neki most? Miben változtatott meg a magyar gyökereid felfedezése?

Amikor először megérkeztem Magyarországra, nem igazán tudtam, mire számítsak. Ma viszont nagyon örülök, hogy éltem ezzel a lehetőséggel, és annak is, amilyen életet építek itt.
Azáltal, hogy egy új kultúrában és nyelvi környezetben kellett eligazodnom, bebizonyítottam magamnak, hogy a jövő nincs előre megírva.
A magyar gyökereim felfedezése egy olyan kaland volt, amely növelte az önbizalmamat és a magamba vetett bizalmamat. Ma sokkal biztosabbnak érzem magam a döntéseimben, és büszke vagyok minden apró eredményre. Megtanultam megbecsülni a kisebb sikereket is, legyen szó bonyolult ügyintézésről, egy új szó megtanulásáról vagy egy új barátság kialakulásáról.