Pécs, a történelmi város

Pécs, Baranya megye székhelye Magyarország délnyugati részén található, ami egyedülálló természeti és kulturális értékeivel az ország legszebb települései közé tartozik. A város története egészen a római korig nyúlik vissza, ahol Sopianae néven az ország egyik legfontosabb keresztény központja volt. A tatár megszállás és az oszmán török uralom idején Pécs városa számos megpróbáltatáson ment keresztül, azonban színes művészeti életével, híres fürdőkultúrájával és több száz éves oktatási rendszerével sikerült megőriznie kiemelkedő történelmi és kulturális értékeit. A város 2010-ben méltán viselte az Európa Kulturális Fővárosa címet, majd 2017-ben elnyerte az UNESCO „Global Learning City Award” – Tanuló Város díjat is.

Magyarország legrégebbi egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem

A több mint 650 éves múltra visszatekintő Pécsi Tudományegyetem Magyarország egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb felsőoktatási intézménye, az ország legrégebbi egyeteme. Az intézmény jogelődje 1367-ben Nagy Lajos király kezdeményezésére jött létre, azóta a Pécsi Tudományegyetem a Dunántúl vezető tudományos központjává vált.

Az egyetem 10 karán több mint 20 000 hallgatónak kínál képzési lehetőségeket szinte minden tudományterületen alap, mester és doktori szinten. Az intézményt számos nemzetközi egyetemi rangsor Magyarország vezető egyetemei közé sorolja, orvosi képzései nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak. Az egyetem a nemzetközi oktatás és kutatás terén több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik, angol és német nyelvű képzései 82 szakon érhetők el. A nemzetközi hallgatók száma évről évre növekszik, ma már több mint 4500 külföldi hallgató tanul Pécsett közel 110 országból. Az egyetemen eddig számos kiemelkedő kutató, művész és sportoló szerzett diplomát, többek között a híres agykutató és a “Brain Prize” díjjal kitüntetett Buzsáky György, a “World-Press Photo díj” győztes Szentpéteri György vagy a hatszoros aerobic világbajnok, Szentgyörgyi Rómeó.

Pécs egy igazi egyetemváros, a tanulmányok mellett pezsgő kulturális élet és számos szórakozási lehetőség várja a fiatalokat. A történelmi belvárosban több múzeum, kiállítás és színházterem található, mint például a Cella Ceptichora (az Ókeresztény sírkamrák), a Vasarely Múzeum vagy a Pécsi Nemzeti Színház, a város emellett több híres fesztiválnak is otthont ad. A három hétig tartó Sétatér Fesztivál kiváló lehetőséget nyújt a helyi étel-és italkülönlegességek felfedezésére, a Pécs legnépszerűbb hallgatói rendezvényének számító Pécsi Egyetemi Napok (PEN) pedig számos zenei koncerttel és közösségi programmal várja az érdeklődőket.

Az egyetem számos nemzetközi rendezvényt szervez hallgatói számára, mint például a Nemzetközi Tavasz (International Spring) programsorozatot, ami három hónapon keresztül mutatja be a Pécsett élő különböző nemzetiségek kultúráját és hagyományait. Az egyetem rendszeresen fogad tekintélyes nemzetközi vendégelőadókat is, mint például Prof. Paul Embrechts, a svájci Swiss Federal Institute of Technology (ETH) egyetem híres matematikusát, vagy Dr Antonino Germanot, az olaszországi Messinai Egyetem idegsebészeti intézetének (Department of Neurosurgery, University of Messina) professzorát és vezetőjét, akik a „Prominent Scholar’s Talk Program” keretein belül tartottak előadást.

A Pécsi Tudományegyetem több mint 650 éves múltjával, kiemelkedő oktatási és kutatási rendszerével Magyarország legrangosabb egyetemei közé tartozik. Ha szeretnél nemzetközileg elismert diplomát szerezni Magyarországon, Pécs kiváló választás lehet.

Ha szeretnél többet megtudni az egyetem képzési kínálatáról, látogass el a hivatalos weboldalukra.

 

Sources: The University of Pécs