2024-10-10
Vörös Annamária Winnipegben született, Calgaryban nőtt fel, és ma már a Debreceni Egyetem harmadéves orvostanhallgatója. Kalandos gyermekkora a nyugat-kanadai préritől az orvosi tanulmányokig vezetett, interjúnkban az életútjáról és magyar származásáról mesél.


Vörös Annamária Winnipegben született, Calgaryban nőtt fel, és ma már a Debreceni Egyetem harmadéves orvostanhallgatója. Kalandos gyermekkora a nyugat-kanadai préritől az orvosi tanulmányokig vezetett, ugyanis most Debrecenben tanul, hogy valóra váltsa álmát az orvosi karrierről dédelgetett álmait. Interjúnkban az életútjáról és magyar származásáról mesél.

Annamária elnyerte a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram Kiválósági Díját, így alkalmunk nyílt megkérdezni róla, milyen tapasztalatokat szerzett magyarországi tanulmányai során.

Mi volt az a pillanat, amikor rádöbbentél, hogy magyar származású vagy? 

A magyar örökség mindig is része volt az életemnek. A szüleim próbáltak magyar környezetet teremteni otthon. Magyarul beszéltek velünk (testvéreimmel, unokatestvéreimmel és velem), magyar könyveink voltak, valamint hangfelvételeink, például mesék, hogy biztosan ne veszítsük el a nyelvérzékünket és a kultúrát.

Annamária gyerekként gyakran járt sarkvidéki tájakon, és az északi fény alatt nőtt fel

Kanadában egy magyar közösségben nőttél fel. Mesélnél arról, hogyan formálta ez az identitásodat és a Magyarországgal való kapcsolatodat? 

Amellett, hogy a szüleim próbáltak otthon magyar légkört teremteni, szűk családi körünkön kívül is tartottuk a kapcsolatot magyar barátokkal és rokonokkal. Anyukám testvére közel lakott, és a nagyszüleim is gyakran vendégeskedtek nálunk. Hétvégente a testvéreimmel magyar iskolába jártunk, ahol magyarul beszélő gyerekekkel találkoztunk. Itt a nyelv alapjairól, a magyar történelemről tanultuk, és többször fel is léptünk a magyar közösségünk előtt.

Kanadában gyakran találkozott bölényekkel és fekete medvékkel a vadonban

Elmondásod szerint az, hogy magyarul beszélő orvosok között nőttél fel, arra inspirált, hogy te magad is az orvosi pályát válaszd. Hogyan alakították ezek a korai élmények a szakmai céljaidat? 

A szüleim, akiknek mindkét oldalon magyar felmenőik vannak, nem hétköznapi módon praktizálnak. Orvosi szolgáltatásokat nyújtanak Észak-Kanada különböző közösségeiben. Ez egy rendkívül izgalmas munka: járták az Északi-sarkot és a sarkköri térségeket, és mi is utaztunk velük. Képzelj el például olyan elszigetelt közösségeket, ahol a lakosok több száz kilométerre vannak a legközelebbi településtől, és mivel nincs odavezető út, gyakran csak repülővel lehet eljutni oda. Ezeken a helyeken bármi megtörténhet, és meg is történik. Szóval a szüleim mindenféle traumát és szívproblémát kezelnek, sőt, ha kell, még szüléseket is levezetnek – és ez még csak a kezdet, annyi mindent láttak már.

Szüleitől sokat tanult az orvostudományról és a magyar közösség jelentőségéről

Mi a legjobb emléked eddigi magyarországi tanulmányaidról?

Nagyon szép emlékek kötnek Budapesthez – az épületek, a hidak, az éjszakai fények; mindet átszővi a történelem. De talán a kedvenc emlékem a legutóbbi hétvégéhez kötődik, amikor a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületével elmentem egy Balatoni kirándulásra az éves „Train the Med” eseményre. Ez volt az első alkalom, hogy hosszabb időt tölthettem magyar hallgatókkal és nagyon élveztem (úgy érzem, a közös szenvedés a hidegben igazán összekovácsolt minket :) ).

A kanadai hidroplános és hajós közlekedés helyett most villamossal utazik.

A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíj lehetőséget adott arra, hogy a világ minden tájáról érkező magyar hallgatókkal találkozz. Megosztanál néhány emlékezetes élményt vagy barátságot, ami ezekből a kapcsolatokból született? 

A magyar származású hallgatók általában az egyetemi órákon ismerkednek meg egymással, és a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíj még inkább felgyorsítja ezt a folyamatot.

Az egyik barátom is ezzel az ösztöndíjjal tanul itt, ő az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. Az egyik új osztálytársamat tavaly ismertem meg a Diaszpóra közösségépítő rendezvényeken. Nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy idén szaktársak leszünk.

Szerinted mi a legjobb módja annak, hogy újra kapcsolatba kerüljünk az őseink kultúrájával és örökségével? 

A legjobb, ha itt vagy, megéled és átérzed a magyarságod.

Annamária felnőttként is elkötelezetten ápolja magyar örökségét, hiába él távol Magyarországtól

Mit mondanál a diaszpórában élő fiatal magyaroknak, akik azon gondolkodnak, hogy jelentkezzenek az ösztöndíjra? Hogyan alakította az ösztöndíjprogram a személyes és szakmai utadat? 

Sokféleképpen lehet Magyarországra jönni tanulni, de a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíj segít az első akadályok leküzdésében és végig támogatást nyújt.

Nemcsak az anyagi támogatásra gondolok, amiért egyébként nagyon hálás vagyok, hanem arra is, hogy a program segít, hogy hasonló helyzetű hallgatókkal ismerkedjünk meg, akikkel együtt építjük a jövőbeli szakmai hálózatainkat.