Ilyenkor mégis valami biztatót

kellene mondanom,

mert ahogy most figyellek,

annak már a táplálkozáshoz is van köze.

De inkább csak a szavakat cserélem össze.

Hogy megtévesszelek, valami olyat

hasonlítok hozzád, amit nem ismersz fel,

ha mégis rájössz, letagadom,

és amikor már kiabálsz, nem hagyom abba.

Krusovszky Dénes – Könnyített változat #5

 

A nemzetközileg is régóta elismert hazai írók mellett, mint Kertész Imre, Krasznahorkai László, Nádas Péter vagy Spiró György, egyre sikeresebb az új, fiatal magyar írónemzedék is. Ezek az alkotók bátran reflektálnak saját korukra  – legyen szó akár identitáskeresésről vagy kapcsolatokról –  és szívesen feszegetik a műfaji határokat. Hol provokatívan, hol ironikusan, de minden esetben nagy érzékenységgel és őszinteséggel nyúlnak a témáikhoz, friss lendületet adva a magyar kultúrának. Több művet más nyelvre is lefordítottak, érdemes olvasni őket, hogy jobban megismerd a jelenkori Magyarországot. Nézzük néhány kiemelkedő kortárs írót, költőt!

 

Krusovszky Dénes

Krusovszky Dénes 1982-ben született Debrecenben. Költőként kezdte pályáját, de első, Akik már nem leszünk sosem című regényével vált igazán ismertté. Művében egy harmincas éveiben járó férfi kihívásokkal teli útján keresztül mutatja be saját korát és a mai Magyarországot. A fiatal, gyakran cinikus értelmiség világát olyan aktuális témákkal ábrázolja, mint a kivándorlás vagy a főváros és a vidék közötti megosztottság. A regény 2016-ban elnyerte a Libri irodalmi díj közönségdíját.

Tudtad? Krusovszky fordítóként is dolgozik, itt magyarul is meghallgathatod ezeket az angol nyelvű verseket Krusovszky fordításában.

 

Mán-Várhegyi Réka

Mán-Várhegyi Réka 2019-ben nyerte el az Európai Unió Irodalmi Díját Mágneshegy című művével. 1979-ben született a romániai Targu Mures-ben, majd 1990-ben a kommunista rendszer bukása után települt át Magyarországra. A Mágneshegy egy árnyalt képet ad a jelenkori Magyarországról különböző társadalmi csoportok élményei által. A mű két legerősebb vonása a szarkasztikus humora és a karakteres női narratíva.

Tudtad? A Mágneshegy mellet Mán-Várhegyi két gyerekkönyvet és egy kamaszoknak szóló könyvet is írt.

 

Grecsó Krisztián

Grecsó költőként kezdte pályáját, de novellaíróként vált igazán ismertté. Több művében – elsőként a Pletykaanyu (2006) című novelláskötetében – írt a vidéki szülővárosáról, valamint az alföldi, dél-kelet magyarországi hétköznapok jellegzetességeiről. A generációs konfliktusok, a kalandvágy és az identitáskeresés mellett, Grecsó az átlagemberek életét mutatja be, amely tele van titkokkal, szerelemmel, hittel, hűtlenséggel és féltékenységgel. A prózája nyers és realisztikus, könnyen bevonja az olvasót.

Tudtad? Az írás mellet Grecsó zenészként, énekesként és dalszövegíróként is aktív. Hallgasd meg az egyik dalát a Rájátszás című projektből, amely kortárs írók és zenészek együttműködésében jött létre.

 

Szvoren Edina

Szvoren Edina 1974-ben született Budapesten. 2005 óta rendszeresen jelennek meg munkái, novellás-, verses- valamint elbeszéléskötetei. 2015-ben a Nincs és ne is legyen című művével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Szvoren műveire nagyfokú érzékenység és pontos észlelés jellemző. Írásai középpontjában az emberei kapcsolatok állnak, kedvelt témái a családi traumák, a magány, és az apa hiánya. Történeteiben gyakran megjelenik az eltávolodás és az elidegenedés, a lélek és az emberi kapcsolatok irracionalitását szarkasztikus humorán keresztül ábrázolja.

Tudtad? Szvoren Edina A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban tanít zeneelméletet és szolfézst, ahol ő maga is érettségizett. Diplomáját karvezetés szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte.

 

Veres Attila

Veres Attila a Pécsi Tudományegyetem film szakán végzett, jelenleg pedig forgatókönyvíróként, vágóként, dramaturgként és íróként is dolgozik. Nemzetközileg is elismert író, a The Time Remaining című novellája 2020 decemberében jelent meg a Valancourt Books World Horror Stories antológiába, amely 18 ország kortárs szerzőinek munkáit mutatta be a horror műfajában. Veres történetei egy furcsa szürreális világban játszódnak, a horrorra jellemző karakterekkel, szellemekkel, vámpírokkal, farkasemberekkel. Gyakran foglalkozik az egyén kiszolgáltatottságával és magányával az abszurd elemeit is felhasználva. Okosan kidolgozott történetei a mindennapi életben játszódnak, egy olyan világban, ahol a legbanálisabb történések is veszélyt rejtenek magukban: egy könyv kinyitása vagy egy tojás feltörése is végzetes következményekkel járhat.

Tudtad? A könyvei mellett, Veres filmes munkái is kiemelkedőek. 2020-ban az Egy másik életben című film írójaként Magyar Filmdíjjal jutalmazták Legjobb forgatókönyv tévéfilm kategóriában.

 

Források:

Litera: Krusovszky Dénes

Asszem: Hasonló a hasonlóhoz. Az idegesítés szabályszerűsége

European Union Prize for Literature: Réka Mán-Várhegyi

Magvető: Edina Szvoren

HLO: Up to our chins

24.hu: Krusovszky Dénes: Kialakulóban van egy új, cinikus, fiatal értelmiség

European Union Prize for Literature: Edina Szvoren

HLO: The Pulp Fiction of the Land of Storms. Krisztián Grecsó: Masquerade